Az élelmiszeripar történetének egyik legnagyobb kihívása elé néz. Az Európai Unió a termékcsomagolásokat érintő előírások új szabályozását szorgalmazza, és ezek bevezetése a magyarországi vállalkozásokra is nagy hatással lesz majd. Hogyan lehet fenntarthatóbb módon használni a műanyagokat az élelmiszeriparban vagy akár az élet más területén? A Thege-Plastic Kft. cikkében a nanoanyagoktól az extrúderekig próbál betekintést nyújtani a műanyagokat övező kényes helyzetbe.

Az élelmiszer-csomagolóanyagok rendszerint műanyagok. Előnyös tulajdonságaik mellett fő hátrányuk, hogy nem képesek megakadályozni, hogy a gázok, mint például az oxigén áthatoljanak a csomagoláson, ezáltal azt sem, hogy az élelmiszerrel érintkezésbe kerüljenek. Pedig a csomagolásnak kiemelt szerepe van az élelmiszerek minőségének megőrzésében, a lehető legmagasabb szintű élelmiszerbiztonság megteremtésében. A helyzetet csak még összetettebbé teszi, hogy több – a csomagolási hulladékról és az egyszer használatos műanyagokról szóló – irányelv is megjelent az utóbbi időben.

Jönnek a nanoanyagok a műanyagiparban

Az Európai Unió jó ideje azon dolgozik, hogy a fenntarthatóságot az élelmiszeriparban is erősítse. Ennek egyik módja az élelmiszer-csomagoló iparban a fenntarthatóbb anyagok létrehozására tett kísérletek ösztönzése, az innovatív kutatások támogatása. Mint az a Nanoanyagok Európai Uniós Megfigyelőközpontjának cikkében olvasható, az úgynevezett nanoanyagok, a titán-nitrid vagy a titán-dioxid javíthatják az anyag tulajdonságait, például könnyebbé és erősebbé tehetik azt, de lehetnek ezenkívül antimikrobiális tulajdonságaik is, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az élelmiszerek frissek és ártalmas baktériumoktól mentesek maradjanak hosszú tárolási idő alatt is. Éppen ezért ma az élelmiszer ágazatban a nanoanyagok legfontosabb alkalmazási területei élelmiszereink csomagolásának fejlesztésére esnek.

Fontos szerepet tölthet be a cellulóz a csomagolóanyagok új generációjában

Az uniós szervezet másik friss kutatásának középpontjában a cellulóz áll, mint a környezetben talált legbőségesebb anyagok egyike, amely növényekből és fákból nyerhető. A kutatók biológiailag lebomló kompozit membránokat fejlesztettek ki cellulóz nanorészecskékből. A kutatások pedig arra engednek következtetni, hogy ezek a bioalapú fóliák megakadályozhatják, hogy a víz a csomagolásba behatoljon, megvédik a friss élelmiszert az ártalmas baktériumoktól és potenciálisan megnövelik a termék eltarthatóságát. Ez azt jelenti, hogy a biofóliák alkalmazhatók az élelmiszer-csomagoló iparban az élelmiszerhulladékok, valamint az élelmiszerrel kapcsolatos betegségek csökkentésére. De a tudósok „okos” csomagolást is fejlesztenek, amely nanoméretű érzékelőket tartalmaz az élelmiszer állapotának a monitorozására.

Az új veszélyforrás: a mikroműanyag

Számtalan hír járja be a sajtót a mikro műanyagokról, legutóbb a polipropilén cumisüvegek használata során keletkező ilyen jellegű szennyeződések révén keletkeztek cikkek, külföldi tanulmányok. A szakemberek legalább ennyire fontosnak tartják az ásványvizes PET palackokkal kapcsolatos vizsgálatokat. Mint ismeretes, az ásványvizet a kezdetekben az akkor slágernek számító PVC-ből készült üvegekbe töltötték, amiről azonban hamar kiderült, hogy vegyileg nem elég ellenálló. Sokakban merült fel a kérdés, hogy nem lenne-e jobb más, ellenállóbb műanyagot használni. Ekkor született meg lehetséges alternatívaként a PET palack ötlete, de egyes vizsgálatok szerint az ásványvízben, függetlenül attól, hogy egyutas, vagy eldobható PET palackról beszélünk, jelen vannak a mikroműanyagok.

Ez az egyszerhasználatos műanyagok átka

Egy a magyar ivóvizet vizsgáló tanulmány sem kecsegtet jó hírekkel, amikor azt állítja, hogy a mikroműanyagok velünk együtt élnek. Egyes kutatások ennél is messzebbre mennek, és azt mondják, hogy bármilyen műanyagokkal kapcsolatos tevékenység, egy kupak letekerése vagy egy zacskó kinyitása is mikrorészecskék felszabadulásával jár

A legnagyobb szennyezők is felveszik a harcot a műanyaggal

Az Európai Unió termékcsomagolásokat érintő törekvéseihez csatlakoztak a világ vezető élelmiszeripari, táplálkozási és az egészséges életmóddal foglalkozó nagyvállalatai is. Sokan közülük vállalták, hogy újabb és újabb lépéseket tesznek annak érdekében, hogy csomagolásaiknak a 100 százalékát újrahasznosíthatóvá vagy újrafelhasználhatóvá tegyék, és hogy a következő évek-évtizedek alatt csökkentsék a műanyag-felhasználásukat, ezáltal felgyorsítsák az innovatív fenntartható csomagolási megoldások fejlesztését. A Nestlé 2020 szeptemberében jelentette be, hogy az új lépései között szerepel egy 30 millió dolláros beruházás az élelmiszeripari újrahasznosított műanyagok arányának növelése érdekében az Egyesült Államokban, és egy újrahasznosítható papírcsomagolás bevezetése Franciaországban. A vállalásokkal összhangban a márka Magyarországon is gyárt újfajta csomagolású termékeket, például a szerencsi gyárban készülő NESQUIK All Natural kakaópor újrahasznosítható papírcsomagolásban kerül az európai piacokra. Ahol nem lehetséges a papírcsomagolás, mint például a népszerű kávékapszulák esetében, igyekeznek minél nagyobb arányban újrahasznosított alumíniumból előállítani a terméket, ami szintén fontos lépés a körkörös gazdaság felé.

Alapelvárás lehet a műanyag felelősségteljes felhasználása

A felelős gondolkozású cégek tevékenységének középpontjában tehát a hulladékmentes jövő megteremtése áll. Az erőfeszítések pedig kifizetődőek, azok a cégek, amelyek képesek átállni az újfajta csomagolási megoldásokra, marketing szempontból is jól járhatnak, érdemes a változásokat egyfajta lehetőségként felfogni. A már említett márka, a Nestlé Fülöp-szigeteken lévő egysége már elérte a célt, hogy teljesen műanyag semlegesek legyenek. Ez azt jelenti, hogy az értékesített termékekben lévő műanyagmennyiséggel egyenértékű műanyagot gyűjtöttek össze és dolgoztak fel, ezzel gátolva, hogy ezek a hulladéklerakókba, rosszabb esetben az élővizeinkbe kerüljenek. Az erről szóló hírek bejárták a világsajtót, kedvező irányba befolyásolva a fogyasztók márkáról alkotott elképzeléseit. Itt kell megjegyezni a magyar startup, a Poliloop baktériumkoktélját is, ami a műanyaghulladékot természetes anyaggá montja le, a felfedezésre a hírek szerint szintén egy élelmiszeripari óriáscég figyelt fel.

Jelezzük a cégek felé, hogy nem kérünk a felesleges műanyagokból!

Sajnos nagyon úgy fest, hogy a vállalatok megregulázása a vásárlókra marad törvényhozóink helyett, habár egyre többen jelzik pénztárcájukkal és akár leveleikkel is, hogy elvárják a fenntartható csomagolásokat. Ugyanakkor továbbra is szükséges a vásárlók fejében is rendet tenni, új, felelősebb magatartásra ösztönözni a fogyasztókat, hiszen a szelektív gyűjtés ugyanannyira fontos, mint a feldolgozás. Több felmérés is igazolta, hogy a fogyasztók nagy része hallott arról, hogy változhatnak a közeljövőben a termékcsomagolást érintő előírások, többségük támogatja is ezeket, azonban még mindig kevesen fektetnek energiát abba, hogy például egy korábban használt műanyag szatyorral menjenek vásárolni, és ne minden alakalommal újat vegyenek. Fontos tehát az edukáció. Cégeken belül a különböző, fenntartható csomagolási és képzési programot elindítása, egy-egy digitális platformon keresztül történő oktatás, cégeken kívül pedig különböző ösztönző kampányok elindítása sokat tehet az alternatív csomagolóanyagokra történő átállás irányába.

A műanyagipar fő mozgatórugója már a fenntarthatóság

Ahogyan arról a Thege-Plastic Kft. beszámolt világ legnagyobb műanyagipari seregszemléjén, a 2019-es düsseldorfi K-show a gyártók egymásra licitáltak a természetkárosítás visszafogásában. A kiállítás tematikája a körforgásos gazdaság volt, melyre az Európai Unió, mint a versenyképesség kulcsára is tekint. Nem meglepő módon a legtöbb műanyagipari gyártó olyan gépeket mutatott be, melyek a szűken vett újrahasznosítás mellett a szén-dioxid-kibocsájtás és az energiatakarékosság területén mutat komoly előrelépést, valamint az anyagfelhasználás kapcsán.

Az eladó extruder várja kihívást

Cégünk első kézből tapasztalja, hogy a legújabb gépek, mint a Jwell extruderek vagy a ChenHsong fröccsöntőgépek újabb generációja hogyan felel meg a legszigorúbb természetvédelmi elvárásoknak. Az elődeiknél jóval kevesebbet fogyasztó gépek olyan minőségben tudják felhasználni az újrahasznosított műanyagot, ami korábban elképzelhetetlen volt, illetve könnyen tudják használni az újabbnál újabb anyagokat. A Thege-Plastic Kft. elkötelezett a magyar műanyagipar és műanyagfogyasztás fenttarthatóvá tétele mellett, megpróbálva józan hangot biztosítani a diszkurzusban, hiszen az egyszerhasználatos műanyagok visszaszorítása közben nem szabad átesni a ló túloldalára. Nem nehéz belátni, hogy villanykapcsolót pazarló, autóalkatrészt életveszélyes más anyagból, mint műanyag, de a többször használatos műanyagzacskók kivezetése hatalmas hiba lenne, ahogyan ezt több tanulmány is bizonyította.